Nem Rágom a Körmöm

Az ember egyik emberi tulajdonsága az addikció. Szeretünk így függeni, meg ragaszkodni. Foggal-körömmel. Először rácuppanunk a csecsre, aztán a blire, aztán megin másra és sorolhatánk. Szeretünk szájba venni dolgokat, hol egy csecset, hol egy másik szájat, különféle kábítószereket, nomeg a szarut.

Namost vannak emberek akik ugy gondoljak hogy ez nem jo, és akkor ők eleve nem. Vannak akik meg tudjak hogy nem jo de mégis, és akkor ők meg utána jönnek rá, hogy ők annó tudták hogy nem jó de akkor mégis, de most mégse. Pl. ilyen a cigizés. Aztan vannak olyan dolgok, amikről ugyan mondják hogy nem kéne, de mégis teszed, mert még nem fogod fel. Ilyen a körömrágás. Aszongyák lelki sérülés maradványa, stressz, satöbbi. No meg, a megszokás, persze.

Meg ugye, körömragni nem azért kezdtem el hogy menő legyek a bölcsiben, vagy például az ovi után legyen miért lógni a srácokkal a szélső utcában. Nem emlékszem, hogy klikkesedve elvonultunk volna valami épület vagy bokor mögé hogy a tiltás ellenére körmöt rágjunk.

 A köröm más mint a cigi. A) szinte végtelen, szal néha elfogy, de majd lesz másik alapon nem sajnáljuk. B) Aztán meg ingyen van. C) És legalabb annyira gusztustalan, ha le van rágva. Sőt, undorító.

És akkor én most így megpróbálom nem. Mert akkor jó lesz nekem. Közben meg utána nézek hogy miértis, mitőlis, hogyanis van ez. Mert az is érdekes. Lehet. Meg mondom ha így blogban le lehet szokni dolgokról, akkor miért ne. Kivancsi vagyok ki fog leszokni télleg...